Garay Zsuzsanna: Találkozások – részlet a műből

Garay Zsuzsanna:  TALÁLKOZÁSOK  – részlet a műből

 

 

 

 

 

 

TIZENHARMADIK TALÁLKOZÁS

A könyvbemutató a presszóbeli találkozást követő héten volt. Ott volt a kiadó ügyvezető igazgatója is. Attila idősebb volt, mint én, korábban ő volt a kiadó egyik szerkesztője, majd főszerkesztő lett, és az előző évben nevezték ki ügyvezető igazgatónak. Azon a könyvbemutatón ismertettem őket össze. Gabriella aznap este gyönyörű volt. Fekete ruhát viselt. Egyszerű fekete bársonyruhát csipkebetéttel. A haja is egyszerűen volt fésülve. A sminkje is szolid volt. Idősebbnek is tűnt a koránál.

A következő hónapokban többször is összefutottunk. Gabriella hol egyedül volt, hol Attilával kettesben, de nagyobb társaságban is találkoztunk. Milyen ostoba is voltam, hogy nem tudatosult bennem, mennyire közel került Attilához. Vak és süket voltam, mert én csak őt láttam. És persze nem tudtam meg soha, mi történt pontosan, egyáltalán mikor következett be a végső fordulat. Szép kis regény ez, már látom, minden lényeges esemény hiányzik a cselekményből, és a főszereplő alakja sem olyan, amilyennek elterveztem. Egyáltalán ki itt a főszereplő? Ahogy olvasgatom ezt a sok oldalt, amit eddig leírtam, azt látom, hogy többet írtam magamról, mint róla.

És így volt ez akkor is, amikor még élt, amikor még itt járt-kelt körülöttem, amikor még hallottam a hangját, amikor még láttam az arcát, hiába álltam ott pár lépésre tőle, lélekben messze járt. A lelkem mélyén már akkor is tudtam, hogy hiába áltatom magamat azzal, hogy a beszélgetéseink egyre hosszabbak lettek. Nem kerültem hozzá közelebb, mert ezek csak kis felszínes beszélgetések voltak, néha tárulkozott csak ki előttem. Már nem fintorgott, ha megkérdeztem, hogy van, vagy mit szól, milyen az idő, talán elfogadta, hogy én ilyen félszeg, és suta vagyok, akitől több nem telik.

Azóta ezerszer is feltettem magamnak a kérdést, miben volt Attila különb, mint én? Mit tudott, amit én nem? Én magamat idősnek tartottam Gabriellához, mert azt hittem, egy fiatalabb, jóképű férfi kell neki. Attila még nálam is idősebb volt. Mit nyújtott neki ő, amit én nem? Anyagi jólétet? Biztonságot? Megfelelő pozíciót? Lehetőségeket? Mit tett meg Attila, amit én nem? Magabiztosan megragadta a kínálkozó alkalmakat, és meghódította azt, akiről én azt hittem, soha senki nem hódíthatja meg, hogy örök talány marad mindenki számára?

Amíg Gabriella mellett felbukkantak, eltűntek a különböző férfiak, nem voltam egyikre sem féltékeny, mert tudtam, hogy egyik sem tartozik hozzá igazán, tudtam, hogy ők nem másra kellettek, csak időtöltésre, szórakozásra, de Attilára féltékeny voltam. Kínzott a bizonytalanság: Ismerte-e Attila Gabriellát igazán, vagy csak birtokolta őt? És Gabriella? Szerette a férjét, kitárulkozott előtte? Vagy csak felvette a nevét, viselte a gyűrűjét, megosztotta vele az ágyát és az asztalát?

Az előbb megálltam a gépelésben, és elmerengtem. Vajon, ha én vagyok az a szerencsés, aki feleségül veszi őt, kértem volna-e többet annál, hogy ott legyen velem, hogy reggelente mellettem ébredjen fel az ágyban? Vajon megelégedtem volna-e azzal, hogy látom az arcát, hogy beszívom a haja illatát, hogy elkaphatom azt a szomorkás félmosolyt a szája szegletében, amiben annyi gúny, irónia, önsajnálat volt, amiről azt hittem, soha nem fejti meg senki sem, mit jelent? Vagy többet kértem volna? Hiszen ennyit végül is megkaptam azon a hétvégén. Akkor ez is boldoggá tett. De ha hosszabb időről lett volna szó? Vajon kértem volna-e, hogy ossza meg velem a vágyait, a reményeit, az álmait? Azt hiszem, ő ezt nem osztotta meg senkivel, és mivel nem akadt egy teremtett lélek sem, akivel bizalmas viszonyban lett volna, hát elmondta mindenkinek a versein keresztül, ami fájt. És talán arra várt, hogy egyszer valaki odalép hozzá, és azt mondja: én meghallottam a kiáltásodat, megfejtettem a rejtvényt.

© Minden jog fenntartva! A kiadó engedélyével. 2011.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .