Részlet az Áldozat című műből

Egyedüllét

 

Az éjszakák borzalmasak voltak. Eleinte nagyon fájt, ha Árpád nem aludt otthon. Ilyenkor a bizonytalanság volt a legszörnyűbb. Egyedül van a férje? Vagy ott van az a másik nő? És együtt nevetgélnek, csókolóznak? Krisztina eddig nem is tudta magáról, hogy ilyen gyűlöletre is képes. Gyűlölte azt a másik nőt. „Nem volt joga elvenni tőlem Árpádot” – hajtogatta magában, és különféle sorscsapásokat képzelt el a vetélytársa számára. Többnyire valami súlyos betegséget, amitől elveszíti a szépségét, amibe belerokkan.

Olyankor, ha egyedül maradt, húzta az időt, hogy ne kelljen lefeküdnie. Kettesben megvacsoráztak, majd megfürdette Bettinát, aztán még esti mesét mondott neki. Miután a kicsi elszunnyadt, kiment a konyhába, akkurátusan elpakolt, elmosogatott, felmosott. Mire bement a nagyszobába, ami egyszerre volt nappali és hálószoba, abból nyílt a kislány szobája, addigra már Bettina mélyen aludt. Csak ilyenkor kapcsolta be a tévét, halkan, hogy fel ne ébredjen a csöppség, vagy vasalt, vagy selejtezte a papírokat, fennmaradt, néha éjfélig, hogy ne egyedül kelljen feküdnie abban a hatalmas ágyban, és minden percben a tudatában lenni a másik hiányának.

Volt úgy, hogy Árpád otthon volt egész nap, mert az éjszakai ügyelet után nem kellett bemennie, akkor napközben aludt, este pedig nem volt álmos. Krisztina az egész napos tennivalókban természetesen elfáradt, hiszen főzött, mosogatott, bevásárolt meg sétált a kislánnyal. Este, lefekvés után örült volna, ha a férje mellé heveredett volna, és beszélgettek volna úgy, mint régen, amikor megtárgyalták a napi eseményeket, vagy megtervezték a következő családi vagy egyéb programot. De a férfi órákon át csak a tévét bámulta. A nappaliban egy könyvespolccal szeparálták el a franciaágyat, hogy mégis csak legyen egy kis magánszférájuk, a tévé pedig a szoba másik sarkában volt. Árpád észre sem vette, hogy a felesége hangtalanul, befelé sír. Még csak oda sem nézett. Később amikor, megvették a számítógépet, a férfi már nemcsak a tévét nézte, hanem a gép előtt is sok időt eltöltött, képes volt órákon át ott görnyedni és internetezni. Krisztinát végül elnyomta az álom, és nem is tudta, hogy mikor tért nyugovóra a férje.

Máskor, ha Árpád otthon aludt, az sem volt szokatlan, hogy egy gyors vacsora meg zuhanyozás után szinte azonnal álomba zuhant a kimerültségtől. Krisztina még sokáig nyitott szemmel feküdt mellette, és már az a tudat is boldoggá tette, hogy a férje ott szuszog a közvetlen közelében, hogy megérintheti, megsimogathatja, még akkor is, ha a másik fel sem ébred rá, ha nem is tud róla.

Aztán ez is elmúlt. Egy idő után az vált könnyebbé, ha a férfi nem töltötte otthon az éjszakát. Mert akkor már az fájt neki, hogy miért nem érinti meg őt Árpád, miért nem kívánja már, miért nem látja benne a nőt. Akkor értette meg Krisztina, hogy úgy is lehet egyedül az ember, ha a másik fizikailag ott van vele.

Az első időkben még próbálkozott. Új frizurát csináltatott, illatos tusfürdőket, drága parfümöket próbált ki, átlátszó hálóinget vett fel, és várta, hogy a férje észreveszi, hogy megdicséri, aztán feladta. Rájött arra, hogy ezek a helyzetek mennyire megalázóak a számára, mert minden visszautasítás még jobban aláássa az önbizalmát.

Az ünnepek sem voltak könnyűek. Mások lázas izgalommal készülődtek, ő rettegve. Vajon Árpád velük ünnepel majd? Vagy megint elvonul? Mindenki ajándékot válogat, töpreng, minek örülne az, akinek veszi. Krisztina is annyi időt áldozott erre, vett a férjének praktikus ajándékokat, inget, nyakkendőt, férfiaknak való illatszereket, vásárolt neki könyveket a hobbijával kapcsolatban, beszerezte a kedvenc filmjeit, lemezeit, de hát ez nem számított. Őt annak idején Árpád csupa ötletes ajándékkal lepte meg, telefonkártyát, névreszóló pólót vásárolt neki, amióta összeházasodtak legtöbbször bonbont kapott, néha virágot vagy illatszert, esetleg könyvet. Az elmúlt években már csak a gyereknek vettek valamit.

És a közös, családi vacsorák. Névnapok, születésnapok, karácsony, húsvét. Kötelező jelleggel megtartva. Eleinte a magyarázkodás, hogy Árpád miért nincs ott, a leggyakoribb kifogás, hogy dolgozik, éppen ügyeletes, majd a nagy hallgatások. Krisztina az anyukáját akkor hívta fel, amikor a nyaraláskor egyedül maradt, ő tudta meg a leghamarabb, hogy baj van a házasságukkal. Aztán persze az apósa is megtudta, mert a férfi néha a veszekedéseik után, dühösen elrohant, és éjféltájt már nem jártak a tömegközlekedési eszközök, a kórház túlságosan messze volt, az a másik nő sem a közelben lakott, így hát Árpád az apjához állított be, a kulcsa még megvolt, fel sem kellett ébreszteni az öreget. Sanyi bácsinak Krisztina elég hamar elmondta, hogy mi a helyzet, az apósa azonban egyetlen egy családi ünnepen sem kérdezte meg a menyétől, hogy van. Peti sem adott hangot a véleményének, pedig Krisztinának jól esett volna, ha mellé állnak, bátorítják, ha nem is tudnak tanácsot adni, de legalább kifejezik az együttérzésüket. Mert ez a hallgatás, ez a szerepjátszás sem volt könnyű. Csip-csup témákról társalogni, miközben vérzik a szíve. Hiszen elsorolta ő, hogy mikor mennyit nőtt a kislány, mit tud legújabban: már szépen beszél, már megmondja, hány éves, hogy hívják, vagy meg lehet hallgatni, milyen új mondókát, dalocskát tanult az óvodában. De ez csak a felszín. A bajokról nem esik szó. Ő meg nem mondhatta el, hogy milyen nehéz erősnek maradni, mosolyogni, nem a gyerekre zúdítani, ami fáj.

És persze ebből is hány variáció volt már. Egyik évben Árpád nem ünnepelt velük még karácsonykor sem. Krisztina a szüleihez ment szenteste Bettinával, ott nyelte a könnyeit, és minden fájdalmát, keserűségét azzal fojtotta el, hogy teljes erőből próbálta varázslatossá tenni a lánya számára az ünnepet. Árpád még fát sem vett, azt mondta, nem volt rá ideje. Huszonnegyedikén Krisztina már szabadságon volt, és amikor a férje közölte vele, hogy most nem jön haza, hanem majd csak huszonhetedikén, reggeli után sietve összeszedett minden szükséges holmit, és a szüleihez ment. Ott együtt megebédeltek, majd amíg a kislány aludt az ő régi szobájában, addig feldíszítették a fát. Amikor Bettina felébredt, Krisztina elővette azt a kis harangot, amit néhány napja vett a bazársoron, és a kis csengettyűszó jelezte, hogy megjött az angyalka. Bettina berobogott a nappaliba, ahol nem kapcsolták fel a villanyt, csak a karácsonyi égősor világított. Együtt énekeltek. Aztán csillagszórókat gyújtottak, és csak ezután következett az ajándékozás. A kislány egy csodálatosan szép síró-alvó babát kapott, egész este azt öltöztette, fésülgette, és nem kereste az apját.

Majd a következő évben Krisztina egyedül vette meg a fát, mivel a férje nem volt otthon, ő faragta bele a tartóba, persze nem ment neki könnyen, el is ment vele az idő, megcsúszott a vacsorával, a fa díszítésével. De legalább Árpád estére hazaért, igaz, hogy már majdnem nyolc óra volt. Amíg Bettina a kádban pancsolt, Krisztina az ablaknál állt, idegességében tördelte a kezét, és azt nézte, hogy már mindenhol világítanak a karácsonyi díszek, csak náluk kell várni a gyertyagyújtásra. De nem sírt, mert nem akarta, hogy ha a férfi hazaér, akkor lássa rajta a könnyek nyomait. Amikor megzörrent a kulcs a zárban, megkönnyebbült, és Bettina aznap sokáig fennmaradhatott, hogy legalább neki legyen boldog karácsonya.

Volt olyan év is, amikor Árpád együtt adta át az ajándékot a feleségével a lányuknak, de aztán elrohant. Krisztina igyekezett minden évre valamit kitalálni, hogy a lánya ne vegye észre, hogy valami nincs rendjén. Egyik évben, amikor nagy hó esett, egész délelőtt szánkóztak, aztán délután Bettina nagyot aludt, amíg az anyja készülődött. Volt olyan is, amikor moziba vagy bábszínházba mentek, ami megint csak elterelte a kislány figyelmét arról, hogy az ünnep nagy részében kettesben vannak, és nem hármasban.

Minden jog fenntartva! A kiadó engedélyével.